mustosb@csi zeneblogja

Öt éve jelent meg a kanadai Rush zenekar legutóbbi lemeze.

Már önmagában az is elképesztő, hogy egy 1968-ban megalakult bandáról beszélünk, amely ráadásul - tovább színesítve a jelenleg is aktív rock 'n' roll-dinoszauruszok képzeletbeli palettáját - az idén is kitolt egy lemezt.

Ez volna az.
Amennyiben egyébként jól figyeltem a híreket, a felállás a klasszikus, a Clockwork Angels pedig egy  olyan konceptalbum,  melynek a sztoriját ugyan egyelőre nem sikerült kihámoznom, viszont ezt szeptember eleje óta immár könyv alakjában is megtehetem, ugyanis a dobos Neil Peart egyik haverja (aki nem mellesleg egy neves sci-fi író krapek, és többek között olyan dolgokat gondolt tovább korábban, mint: Star Wars, X-akták, illetve az a Dűne, amit Lynch is filmre vitt anno, olyan arcokkal, mint Kyle MacLahlan, vagyis a leendő Cooper ügynök, valamint Sting) könyves adaptációt kreált a lemezből, tehát a labda földobva a mélyirodalmi vénával megáldott prog-rock rajongók részére is.

Annyi mindenesetre leszűrhető, hogy az öregek nem kopnak; Geddy Lee a hatvanhoz közel is Geddy Lee; a lemezről pedig ma estére ezt a dalt választottam (ez egyébként is egyfajta vesszőparipám lett: ez a The Wreckers), melyben senior zenészeink óva intenek minket a valószerűtlennek tűnő csodáktól...

Megbölcsült öregek lettek ezek, na! Megéri rájuk odafigyelni - még 2012-ben is!

Ja, és az óra a borítón. Azt mutatja: 21:12.      
Már ha ez mond valakinek valamit...

Rush - The Wreckers by Roadrunner USA

Ma estére egy kuriózumot szántam ide: a fickó a Killers zenekarból talán ismerős lehet, viszont ez a (néhány évvel ezelőtti slágeréhez készült) ihletett remix tipikusan azok közül való, amiket sehol sem hallani. (Na jó, maximum nálam, itt a blogon...)                          

A remix olyan egy perc környékén kezd egyre izgalmasabbá válni, és ezt követően egyre csak hömpölyög... Igazából nincs is mit hozzátenni; nap végi levezetőnek ez is tökéletes, bármikorra; szóval szerintem mese nincs: potméter föltol - és nemes egyszerűséggel: hadd szóljon!!...

Brandon Flowers - Crossfire (Loose Cannons Rinse Your Body down) by GovtRecords

Mégiscsak van Isten...

Miközben mai első posztom főszereplője javában a Radioheaddel turnézik, addig nagy haverja, a Kieran Hebden polgári névre hallgató, mostanság szintén a kísérleti elektronikus szekció húzóneveként emlegetett zenegyáros éppen túl van egy lemezmegjelenésen (ráadásul saját kiadónál, tehát semmi kényszeredett kompromisszum a sztereotípiák szerint a "művészi szabadságra rátelepedő" multikkal), melyről ezúttal a záró tételt idézem ide.  

A napi nyűgök utáni esti lelazuláshoz bármikor tökéletes, Laurent Garnier szellemét is megidéző darab önmagába zártan fortyog és kavarog - eközben a mélyek dolgoznak... Csemege!

Ja, és néhány fotó a művészről, csak hogy a kedves Olvasó is megismerje, ha netán szembetalálkozik vele az utcán:

Pinnacles by Four Tet

 Azt hiszem, ezek után szemernyi kétség sem maradhat a kísérlet sikerességével kapcsolatban...

Nemrég, az év elején jelent meg egy másik idei Sziget-fellépő, a walesi drum 'n' bass-bárd (és jelenleg is aktív DJ) Lincoln Barrett lemeze, melyről ezúttal a címadó tételre fókuszálok, legalábbis a következő videó erejéig:

Maga a videó, ahogy a "High Contrast" név is sugallja, valóban kontrasztokat idéz meg (hogy ezzel a Beavis and Butthead-i mélységű megállapítással éljek), a dal pedig egy feltörekvő tehetség, Selah Corbin közreműködésével készült, az Egyesült Királyság legnagyobb d'n'b kiadójának (Hospital Records) égisze alatt.

A pattogós ütemek kedvelői nyilván már ismerik; akik még nem, azoknak meg mindenféleképpen érdemes egy próbát tenni vele!